Vivid - VirtueMart Template

FORGALOMKORLÁTOZÁSOK LÉPNEK ÉLETBE BODROGKERESZTÚRON

A korábbi évekhez hasonlóan 2024-ben is megrendezik a Csodarabbi halálozásának évfordulójára szervezett vallási megemlékezést a Borsod Abaúj-Zemplén vármegyei Bodrogkeresztúr községben. A rendezvényhez kapcsolódóan rendőrségi biztosítás mellett az átmenő forgalmat kizárják a Kossuth Lajos utcán található vasúti átjáró és a Tarcali út csatlakozása közötti szakaszon. A lezárás 2024. május 9-én, csütörtök 8 órától egészen május 13 a, hétfő reggel 8 óráig lesz érvényben.

Bővebben: FORGALOMKORLÁTOZÁSOK LÉPNEK ÉLETBE BODROGKERESZTÚRON

FEGYVEREKET ÉS LŐSZEREKET TARTOTT JOGELLENESEN A FÉRFI – A BÍRÓSÁG ÍTÉLETET HOZOTT ÜGYÉBEN

A Kazincbarcikai Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a férfinak az ügyében, aki interneten keresztül vásárolt meg egyebek mellett lőfegyvereket, hangtompítókat, lőszereket, tudva azt, hogy azokat jogellenesen szerezte és tartotta birtokában. A bíróság által megállapított tényállás szerint a terhelt vadászfegyverek tartására rendelkezett ugyan engedéllyel, azonban elhatározta, hogy fegyvereket fog gyűjteni, amelyeket interneten keresztül vásárolt meg.

Bővebben: FEGYVEREKET ÉS LŐSZEREKET TARTOTT JOGELLENESEN A FÉRFI – A BÍRÓSÁG ÍTÉLETET HOZOTT ÜGYÉBEN

RENDKÍVÜLI ÜLÉST TARTOTT SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETE

Rendkívüli testületi ülés során tárgyalt Szerencs Város képviselő testülete április 25-én. Az első napirendi pont előtt Dr. Gál Tamás kért szót, aki elmondta, hogy két képviselő társával Danyi Lászlóval és Dr. Gál Andrással kértek egy rendkívüli testületi ülést április 29-i időpontra, amely során a piac felújításának ügyét vitatnák meg. Ismertette, hogy ez a projekt évek óta visszatérő téma az üléseken és a legutóbbi közmeghallgatáson is felmerült. Most történt egy új fordulat, ami miatt sürgőssé vált ennek a tárgyalása.

Bővebben: RENDKÍVÜLI ÜLÉST TARTOTT SZERENCS VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETE

ÁTADTÁK AZ ADOMÁNYÖSSZEGET ZOJÁNAK ÉS CSALÁDJÁNAK

Az V. Supersum jótékonysági futás Zojáért című rendezvény során 60 napig tartott a gyűjtés. Mindezek után, május 8-án átnyújtották az összegyűlt pénzt az encsi tűzoltóságon, amelynek oszlopos tagja Zoja édesapja. A családot hatalmas meglepetés érte, hiszen nem gondolták volna, hogy ennyien összefognak az újszülött kislányuk érdekében, többek között az édesapa munkatársai.

Bővebben: ÁTADTÁK AZ ADOMÁNYÖSSZEGET ZOJÁNAK ÉS CSALÁDJÁNAK

20 ÉVE AZ EURÓPAI UNIÓBAN

Kerekasztal beszélgetést szervezett a Magyar Közgazdasági Társaság Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei szervezete és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A rendezvényre május 2-án került sor a BOKIK székházában. Pelczné Dr. Gáll Ildikót érte az a megtiszteltetés, hogy a kerekasztal beszélgetés moderátor szerepét tölthette be, aki az Európai Számvevőszék magyar tagja, illetve korábbi Európai Parlamenti képviselő. Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke arról tartott előadást, hogy hogyan alakultak az elmúlt 20 év fejlesztési programjai vármegyénkben.

Bővebben: 20 ÉVE AZ EURÓPAI UNIÓBAN

Online televízióadás

online television

Hirdetések

FELHÍVÁS

 

                 

Hirdetés

mecenatura logoA Globo TV médiaszolgáltatási tevékenységét a
Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja

Globo Heti Műsorújság

Hétfő

07:00 Globo Magazin

08:00 Tanulószoba

10:00 Kvantum

11:00 Szent István TV - új adás

12:00 Székelyföld Magazin - új adás

13:00 Generációnk

14:00 Diagnózis

15:00 Középsuli

16:00 Sport Társ

17:00 A Doktor - új adás

17:30 Mese Délelőtt

18:00 Globo Portré

19:00 Globo Magazin

20:00 Szerencsi Hiradó

 

SFbBox by afl odds

Today 138

Yesterday 1127

Week 2444

Month 4217

All 692048

Currently are 32 guests and no members online

Kubik-Rubik Joomla! Extensions